2011.12.21. 15:11 Bányimarczi

Zsákbamacska

Múlt héten arról számoltunk be, hogy Randikeddet szerveztünk az Eiffel térre, amit úgy tűnik, örömmel fogadtatok, szóval tegnap sem maradtak meglepetés-virág nélkül azok, akik kilátogattak a Nyugati mellé. Rajtunk nem múlik a tökéletes télesti randevú, de azért légyszi majd említsétek már meg a születendő gyermeketeknek, hogy ebben egy hajszálnyi szerepünk nekünk is van.

De ha már ilyen jó mulatság volt tematizálni egy napot a jégpályán, akkor – ötlik fel bennünk a jogos kérdés – miért ne gondolnánk tovább a dolgot, és csinálnánk valami kísértetiesen hasonló programot a Marczibányi téren? Ez egyelőre még kidolgozás alatt, de addig sem állunk meg, nézegessétek a két facebook oldalt rendszeresen, mert például csütörtökre az Eiffel térre megint készülünk egy apró játékkal, csak most nem kiváltképp a lányoknak, hanem úgy általában mindenkinek szeretnénk kedvezni valamivel. Persze ha már játszunk, bevonjuk Fortunát is, meg azt a bizonyos zsákot is, amibe macskát szokás gyömöszölni (ami lássuk be, így leírva elég fura elnevezése bármely játéknak).

 

Akinek viszont nincs kedve játszani, az se búsúljon, és feledkezzen meg a blogról. Már készül új bejegyzésünk, ami egy kicsit komolyabb hangvételű lesz úgy általában a korcsolyázásról, mint mozgásformáról némi külön hangsúllyal a gyermekek korcsolyaoktatásáról szakmai szemmel, oktató megkérdezésével.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://marcziateren.blog.hu/api/trackback/id/tr383480985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása